Amikor a Gewürztraminer muzsikál a szőlőhegyen

Lent Tom Cruise a fél belvárost napokra megbénítja azzal, hogy az Operaházban világpremier keretében mutatja be milyen fantasztikus filmet kreált. Napok óta más sem hallok a rádióban, minthogy Tom Cruise hol edz, hol száll meg és milyen módon kasírozzák - megemelt piros szőnyegek építésével -, hogy mégsem olyan dalia, mint ahogy azt a filmekben beállítják. És persze fiatal tini lányok visongva fogadják minden egyes nyilvános megjelenésekor. Nagy bevétele a városnak ez az esemény is... csak az itt lakók vágynak másra. 

Mert közben tombol a nyár, agyzsibbasztó 30-35 fokot mutat a hőmérő és az ember azt sem tudja hova menjen hűsölni. Ekkor érkezett a meghívó a szőlőhegyre egy helyi zenekar, a Gewürztramiener előadására.

Egészen pontosan egy szőlőskertbe, cím szerint a Reinischgasse 1-es számmal szembeni telekre. A borászt - Obermannt - ismerem, nagyon jó, de egy kicsit emelt árú borai vannak. Állítólag ő az utolsó grinzingi vincellér, aki még a szépapjától örökölte a birtokokat, a borászatot és megtartotta a régi biomódszereket a borkészítéshez. Heurigere nem is mindig tart nyitva Grinzingben, viszont ott a szőlőskertje, ahova évente egyszer-kétszer jó idő esetén invitálja a nagyérdeműt. Interneten persze.

Na jó, de a szőlőhegy másutt a falu határán van, nehézkes megközelíteni.  Nem így Bécsben. Itt még bőven a város határain belül, ez például a 19. kerületben található. Mert Bécs ugyan egy modern főváros, de egyben több szőlővidék találkozási pontja, úgyhogy van itt szőlőhegy is. Aki csak kicsit lakik a Duna szintje felett, már számolhat azzal, hogy egy-két szőlőtövet ledugnak és bort kezdenek termelni.

A jó fekvésű domboldalakat nem, vagy csak részben hagyták beépíteni, így békésen megfér egymás mellett néhány sor szőlő meg Bécs leggazdagabb villái. Sok-sok régi, 80-100 éves és néhány nagyon modern, mindenképp gazdagok által építettett. Olyan kertvárosi jelleggel. Ez ugyan nem jelenti, hogy itt a kapukat libériás inas őrzi, csak azt, hogy ha bemondják, hogy 19. kerületi lakos, akkor attól mindenki hasra esik.

Most már én is, miután kint jártam. Szép környék és főleg nyugis.

És tömegközlekedve megközelíthető. Tehát lehet inni! Na jó, kicsit azért sétálni is kellett, hogy odaérjek, de legalább felfedeztem a környéket is.
A szomszéd domb felől egy vékonyka lépcsősoron bandukolva elébb egy szép neobarokk templomot pillantottam meg. Őszintén meglepődtem a méretét tekintve. Óriási volt. És a kétoldali lépcsősor még ki is emelte, hogy ez nem egy akármilyen templom itt a csendes villasorok között. De mert meghallottam, hogy balra tőle már nagyon játszanak a zenészek, elhalasztottam máskorra a bemenetelt. (A kegytemplomot - Kaasgrabenkirche - az a belga ruhagyáros és -kereskedő, bizonyos Stefan Esders építtette 1910-ben, aki a Mariahilferstrasse egyik első nagyáruházát nyitotta meg 1895-ben nagy sikerrel. Az áruházban ma a Leiner lakik, a templom előtti tér meg a belga úriember nevét viseli.)

A templomtól balra eső utca tömve volt jobbnál-jobb parkoló kocsival. Akkor megleltem a helyet végre - gondoltam! Megfigyeltem ugyanis, hogy itt Ausztriában a szőlőhegyen mindig ott van a legnagyobb tumultus, ahol a piát osztják. Parkoló autókból is. Itt megengedett némi alkohol fogyasztása és ezt ki is használják az osztrákok. Mondjuk annak a reményében, hogy nem ellenőrzi őket a rendőr, mert nem hiszem, hogy 3 nagyfröccs például még a megengedett határértéken belül lenne. De ilyen környéken nem nagyon - hacsak baleset nem történik - állít meg a rend őre kocsit egy laza szondapróbára.
Kapu nincs, mert kerítés sincs, így hát a zene hangjai után indultam fel a szagos, frissen permetezett szőlősor mellett. Jobbra tőlem a délutáni napban fürdő templom és egy idő után Bécs teljes látképe, balra meg néhány sor szőlő. Uhh, de szép!
Egy kis sátortető alatt a zenekar, akik épp nagyon nyomták a jipsyjazz-t, ahogy ők hívják. Hegedűvel, gitárokkal. 
A cseresznyefák alatt abrosszal leterített raklapok, körülöttük szénabálák, egy-két üres hordó a füvön és mindenhol padok, meg néhány csíkos régi típusú nyugágy. Az egésznek olyan múltszázadi piknik jellege van. Sokakon szalmakalap, nők libbenő nyári ruhákban felügyelik a rohangászó kicsiket, míg a férfiak a kicsit arrébb felállított étkezőbódéból szerzik be a gyöngyöző borokat és étkeket. Érdekes módon, sok a az idős is, ők biztosan nem interneten értesültek az eseményről, de láthatóan nagyon otthonosan mozognak a girbe-gurba talajon is. Ők sétapálcával érkeztek.
 
Az asztalokon talpas poharak a bornak és vastagfalú krigli a fröccsnek, vagy szódának.

Van itt édesmustárral és friss tormával megkent sülthúsos kenyér peperónival, körözött, húszsír, fügelekvárral megbolondított sajttál, olaj- és kapribogyó, vagy egyszerűen egy pár virsli és kolbászka. Az édesszájúak túrótortából és csokis muffinból válogathatnak, ha a rózsaszín boros mignon nem tetszene nekik. A gyerekeknek meg marsh mellowt húznak nyársakra, amit a kert végében levő tábortűz mellett olvaszthatnak finomra... szülői felügyelet mellett természetesen.

És hát a borok. 5 fajta fehér: Gemischter Satz, Risling, Weissburgunder, Grüner Velteliener, meg egy cuvé. Emellett a pont ezen a  telken érő szőlőkből készített Zweigelt, aminek meglepő módon szintén nagy a keletje. Mindezt néhány fridzsiderből, pont megfelelő hőmérsékleten elővarázsolva.

Minthogy az embernek 2 keze van, úgysem kér többet annál, amit el tudna vinni egyszerre, így többször tér vissza a bódéhoz. És hogy ne bonyolítsák az elszámolást, mindenki kap egy kis cetlit, amire szép sorban számok kerülnek fel az este folyamán. Számok és semmi más. A magyar NAV beájulna, ha ilyet látna, de ez itt pont olyan természetes, mint az, hogy az est végén tök sötétben, egy nagyobb gyertya fénye mellett egyenlítik ki a fogyasztott dolgok árát.

A zenekar egész este örömzenét játszott, a borok mindig hidegen érkeztek a raklapokhoz, a beszélgetés egyre vidámabbá vált, míg egy ponton a társaság úgy döntött, hogy most már lehűlt annyira a lég, hogy vissza lehessen merészkedni a városba. Tán Tom Cruise sem zavarja már annyira közlekedést, hogy sokat kelljen várni.

Képek: saját