Színház a múzeumban

A képek nagy része több száz éve létezik, díszíti gazdag emberek vagy királyi udvarok falait. Ha meg az uralkodói ház megszűnt már, itt lógnak csendesen egy csomó más képpel együtt a bécsi Kunsthistorisches Museum óriási termeiben.  A képek, de legalábbis a festőik olyan híresek, hogy nincs az a művészettörténeti tanfolyam, amelyen ne szólnának róluk. Hát persze, ki ne ismerné Goya, Tiziano, Breugel, Altdorfer, Rubens vagy Archimboldo  nevét, ki ne hallott volna valamelyik festő  életútjáról, alkotásairól, esetleg egy-egy részletesebb képismertetésnél a művész vonalvezetéséről, festészeti technikájáról néhány szót. És mégis ritkán töltünk el  2-3 percnél többet egy kép előtt.

Kivéve, ha a festmény megelevenedik, ha az ott lefestett alak elkezd beszélni és a saját szemszögéből meséli el, hogy ő ki, mit látott, mit érzett, épp mi foglalkoztatja.

Mint például Abra, Judith szolgálóleánya, aki a Judith és a Holofernes feje című kép harmadik szereplőjeként meséli el, hogy mi lett volna, ha ő nem lett volna ott. Mert hát „azt ugye senki nem gondolja, hogy a szépséges Judit egyedül mentette meg a népét egy marcona, izmos, vastagnyakú katonával szemben. És "azért ott takarítani is kellett ám a nyaklevágás után” meséli, miközben egy 30 literes szemeteszsákba tett biciklis kobakot lóbálva szimbolizálja a levágott fejet.

Vagy ha egy láthatóan jómódú, szép ruhájú, nagy hasú,  fehér parókás emberről szóló monológ hirtelen átcsap a hattyú halálát eltáncoló színész zseniális előadásába. Egy 50-es, kövérkés férfi, balettcipőben és tütüben, tollból készült fejdísszel  egy ülősziget tetején egyensúlyozva adja elő Esterházy Péter nem kevésbé kiváló szösszenetét.

De az mégiscsak meglepő, amikor egy festmény főalakja velőtrázó sikollyal adja a látogató tudtára, hogy épp megölték,  majd el is magyarázza részletesen a haját alkotó kígyók és viperák rémes természetét ecsetelve, hogy ennek mindenképpen be kellett következnie. És mert Bécsben vagyunk, nem hiányozhat a meztelen  nő sem. A fej a vörös bársonnyal lefedett ülőszigetek egyikéből lóg ki és beszél Rubens a Medusa feje című képéről, míg a test a terem másik ülőszigetén vonaglik tök pucéran, fej nélkül (mert azt vörös bársony fedi). Némi képzelőerő azért kellett, hogy összerakjam: a fiatal szép női test és az idősebb, viperákról értekező  női fej együvé tartozhatott valaha.

Mindemellett jó, ha az ember fel van vértezve a kultúrtörténelem alapvető ismereteivel, mert úgy nem üti olyannyira mellbe az a kezdő mondat egy fiatal nő szájából, hogy „az imént szálltam ki abból az ágyból, amelyben az apámmal háltam” Altmeister Lót és lányai című képe előtt.

Volt szó a pokolról, de nem olyan tüzesről, mint a képen, hanem olyan emberiről, ami egy kórház elsősegélyrészlegén zajlik az éppen beszállítottal.  Meg egy kitüntetésről és az adományozó és adományozott néhai jó barátságáról egy Goya kép előtt. Egy teremőr hosszan mesélt az egyik Breugel kép pici szereplőjéhez fűződő fura viszonyáról. És visszafogott lélegzettel hallgathattuk az almát pucoló asszony lányának meséjét egy holland kép kapcsán.

Meg voltak zenék és táncok, más termekben. Mind-mind a kiválasztott képekkel kapcsolatos reflexiók nem képi formába öntve.

A látogatók, eleinte némileg tanácstalanul, majd egyre izgatottabban vonultak ide-oda kis összecsukható székeikkel a kezükben. Itt nincs szabály, hogy meddig marad az ember, felállhat és továbbmegy a következőhöz, ami hátha jobban érdekli. Tán csak a múzeum parkettájának rémes recsegése tart vissza sokakat a hirtelen mozdulatoktól. 

Vagy beül egy pohár zöldveltelinire a múzeum kávézójába. Aminek persze az a következmlnye, hogy úgy fél  10 táján döntést kell hozni, hogy melyik legyen az utolsó még végignézhető beszélő kép. Mert mindegyikre csak nem marad idő.

********************

Ganymed goes Europe a Kunsthsitorisches Museum és a két szerzőpáros Jacqueline Kornmüller és Peter Wolf ismét műsorra tűzött projektje. A tavaszi nagy sikerre való tekintettel, most 5 estén át ismét élvezetesebbé teszik híres festmények megtekintését. 2010-ben is volt már ilyen, akkor a bécsi produkció megkapta az osztrák színikritikusok legrangosabb Nestroy díját. A tavaszit Wroclavval és Budapesttel közösen rendezték, talán ezért is lehet, hogy meghívták Esterházy Péter és Parti-Nagy Lajos egy-egy írását, valamint egy Goya képet a Szépművészeti Múzeumból az azt német nyelven életre keltő Kulka Jánossal együtt. Azóta a budapesti produkció is megkapta a magyar színikritikusok díját.

December végéig 5 estén lehet megtekinteni (Időpontok: november 8, 19,26 december 6. 10., este 18:15-től 22:00 óráig)
Kunsthistorisches Museum Wien
Maria Theresien-Platz, 1010 Wien