A képek nagy része több száz éve létezik, díszíti gazdag
emberek vagy királyi udvarok falait. Ha meg az uralkodói ház megszűnt már,
itt lógnak csendesen egy csomó más képpel együtt a bécsi Kunsthistorisches
Museum óriási termeiben. A képek, de
legalábbis a festőik olyan híresek, hogy nincs az a művészettörténeti tanfolyam,
amelyen ne szólnának róluk. Hát persze,
ki ne ismerné Goya, Tiziano, Breugel, Altdorfer, Rubens vagy Archimboldo nevét, ki ne hallott volna valamelyik festő életútjáról, alkotásairól, esetleg egy-egy
részletesebb képismertetésnél a művész vonalvezetéséről, festészeti technikájáról néhány szót. És mégis ritkán
töltünk el 2-3 percnél többet egy kép
előtt.
Kivéve, ha a festmény megelevenedik, ha az ott lefestett
alak elkezd beszélni és a saját szemszögéből meséli el, hogy ő ki, mit látott, mit érzett, épp mi
foglalkoztatja.
