Itt a hideg, ami igen jót tesz az osztrigáknak, mert végre ehetővé válnak. Igaz, elvileg már 2 hónapja lehetne fogysztani őket ( r betűs hónapokban), de Bécsben ilyenkor november végén egy külön hétvégét tartanak a tiszteltükre. A Naschmarkton és a környező utcákban működő bor- és pezsgőbárokban és persze a halvendéglőkben jó eséllyel extra friss osztrigát szervíroznak az elkövetkező napokban.
Én a Szigeti pezsgőbárat szeretem. Szigeti pezsgőbár, Schleifmühlgasse (Schleifmühlgasse 19, Naschmartról nyílik balkézre, ha a Secession épülete az ember háta mögött van).
Minthogy az egész bolt inkább csak boltocska, hát előtte felállítanak egy bodét, ahol 1-2 ügyeskezű fiatalember halomba nyitja a különböző méretű osztrigákat és adja 3-6-9-12-es kiszerelésben valamilyen mártással a vidám nagyérdeműnek. Nem feledkezve meg a mellé ívandó buborékos nedűről sem.
Egyelőre csak azt tudom, hogy ma 2-kor nyitnak, de nem, hogy mely tengerben lubickoltak a hét elején még ezek a puhatestűek és azt sem, hogy idén ki a meghívott pezsgőtárs.
Szigetiék, akik Golsban (Gálos) a Fertő tó mellett készítik hagyományos palackos érleléssel a pezsgőiket, iylenkor mindíg egy baráti cég pezsgőit is forgalmazzák.
De ha idén ez a pezsgőcsere elmaradna is, az ő Presitge Cuveé-jük, vagy a Rosé-juk annyira finom, nem beszélve a Blanc de Blanc, vagy Blanc de Noir fajtákról, hogy biztos vagyok abban, ez nem fogja csökkenteni az osztrigaélvezet élményét...
******
A pezsgő kiváló volt. Mint mindig!!!! Blanc de Noir-t ittunk, egy nagyon száraz rosét. A baráti pezsgőcég idén elmaradt és fiatalok helyett tapasztalt úriemberek nyitogatták a kemény osztrigaházakat. De megérte!
Az osztriga Normandia partjaitól jött, hatalmasak voltak. Kaptunk hozzá piros ecetes hagymás és chillis korianderes szószt. De tán citrommal megcsepegtetve volt a legjobb.
És járt hozzá kis kosárkában fehér baguette szeletek, felváltva fekete kerek Pumpernickel tallérokkal. Ez utóbbi fekete kenyérszeletke, amit 18-24 órán keresztük sütnek a teutonok alacsony hőfokon, hogy a magokból előbújjon a finom édes íz.
*********
Éhségünket csillapítandó - mégsem lehet normadiai osztriagával jóllakni - benéztünk a Naschmarktra is. 2 évvel ezelőtt volt ott egy török, a Mr. Falafelel szemben, akinél igen jó Iskender Kebabot árultak chillivel.
Hát idén már nem volt jó. Sajnos ide is betört a globalizáció. A csereszabatos vasrúdra fehúzott, mélyfagyasztott húspréselmények nem tudták überelni a még mindig finom piritott zsemlekocka ágyon, paradicsomsszósszal leöntött szervírozást.
De végül mégis jóllaktunk.
Mi lemaradtunk az osztrigáról :)
VálaszTörlés